Sématerápia

Mi a séma?

A séma a gyermekkori tapasztalatokból eredő, stabil és ismétlődő érzelmi és viselkedési mintázat, amely meghatározza, hogyan érzékeljük önmagunkat, másokat és a világot. A sémák általában fájdalmas gyermekkori élmények vagy érzelmi szükségletek kielégítetlensége miatt alakulnak ki. Például, ha egy gyermek gyakran tapasztal elhanyagolást, kialakulhat benne egy “érzelmi nélkülözés” séma, amely felnőttkorban is megjelenhet, például párkapcsolati problémák formájában.

A sématerápia célja

A terápia célja, hogy azonosítsa és megértse ezeket a káros sémákat, majd segítsen az egyénnek megszakítani a sémák által fenntartott negatív köröket. A terápia arra is törekszik, hogy kielégítse azokat az érzelmi szükségleteket, amelyek a séma kialakulása során (gyermekkorban) nem teljesültek.

A terápia folyamata

1. Sémafeltérképezés: Az első lépés a sémák azonosítása és a problémakörök megértésére helyezünk hangsúlyt.
2. Sémahiedelmek megkérdőjelezése: A foglalkozásokon a kliens és a terapeuta közösen dolgoznak azon, hogy megvizsgálják a sémák mögött meghúzódó hiedelmeket. Ehhez sokszor a családtörténet megértése, a sémák kialakulásának, azok gyökereinek mélyebb megértése tartozik.
3. Érzelmi feldolgozás: A terápia érzelmi fókuszú, így az érzelmi szükségletek felismerése és megélése kulcsfontosságú. Gyakran alkalmazunk imaginációs technikákat is, viszont feltáráshoz, az érzelmek hozzáféréséhez a kiegészítő, művészetterápiás foglalkozások is jól kapcsolódhatnak.
4. Viselkedésváltozás: A sémamódokat idéző, nem adekvát érzelmi válasz helyére új, egészségesebb megközelítésre helyezzük a hangsúlyt. Példákkal, gyakorlatokkal, vezetjük rá a klienst érzelmeinek téves megélésére, mely sokszor hosszabb terápiás folyamatot is eredményez.

A sémák csoportosítása

A Young-féle megközelítésben a sémák öt fő területre oszthatók:

1. Elhagyottság és instabilitás (pl. érzelmi nélkülözés, elhagyatottság érzése).
2. Káros önérzékelés (pl. szégyen, inkompetencia érzése).
3. Káros kapcsolat másokkal (pl. alárendeltség, önfeláldozás).
4. Teljesítménykényszer (pl. perfekcionizmus, munkamániás viselkedés).
5. Érzelmi gátlás (pl. érzelmek elfojtása, túlzott önuralom).

Miben segít a séma viselkedés feltérképezése?

A sématérkép a gyermekkori tapasztalatokból eredő, stabil és ismétlődő érzelmi és viselkedési mintázat, amely meghatározza, hogyan érzékeljük önmagunkat, másokat és a világot. A sémák általában fájdalmas gyermekkori élmények vagy érzelmi szükségletek kielégítetlensége miatt alakulnak ki. Például, ha egy gyermek gyakran tapasztal elhanyagolást, kialakulhat benne egy “érzelmi nélkülözés” séma, amely felnőttkorban is megjelenhet, például párkapcsolati problémák formájában.

Felnőttként ezek a sémák jelentős hatással lehetnek gondolatainkra és viselkedésünkre, gyakran olyan formában, mint az elkerülés, a túlkompenzálás vagy a túlzott önfeláldozás. Ezek a mintázatok nemcsak érzelmi jólétünket, hanem kapcsolataink harmóniáját is megzavarhatják.

Az önértékelési problémák, illetve a csökkentértékűség érzése mélyen gyökerező pszichológiai állapot, amely számos tényező eredményezhet. Hatásai széleskörűek lehetnek, beleértve a szorongást, depressziót, döntéshozatali nehézségeket, konfliktusokat a kapcsolatokban, valamint a célok és ambíciók feladását. A gyermekkori élmények jelentős szerepet játszanak az önértékelés kialakulásában, ugyanakkor genetikai hajlam és biológiai tényezők is állhatnak is a problémák kialakulása mögött.

A sématérkép pontosan ezeket a nem jól teljesítő sémamódokat tárja fel. Gyakorlatban való alkalmazása hozzásegíti az egyént, hogy ne a saját görbe tükrén keresztül lássa saját magát, hanem egészséges felnőttként, megtámogatva a belső kicsi énjét, az érzelmi válaszok korrigálása közben.

Sémát befolyásoló tényezők

Gyermekkori tapasztalatok

• Kritikus vagy érzelmileg távolságtartó szülők: Ha a gyermek gyakran kapott negatív kritikát, vagy ha a szülők nem mutatták ki a szeretetet és az elismerést, a gyermekben kialakulhat az az érzés, hogy nem elég jó. Sokszor maga a szülő sem veszi észre, hogy a gyermek habitusa jóval érzékenyebb, mint az övé. Esetleg a szülő olyan élethelyzetben van, hogy mindennapos küzdelem fenntartania magát, pl. munkanélküliség vagy elvált, gyermekeit egyedül nevelő szülő esetében. Az is lehet, hogy maga a szülő is rideg, távolságtartó környezetből jön, és képtelen melegséget, szeretet a gyermeknek, mivel ő maga sem kapta meg azt. Természetesen a gyermek személyisége és érzelmi beállítottsága nagyon is eltérhet a szülőétől, így nem biztos, hogy az a bizonyos szeretetnyelv egymásra talál.
• Túlzott elvárások: A szülők irreális elvárásai miatt a gyermek állandóan úgy érezheti, hogy nem felel meg, ami tartósan csökkentheti önbizalmát. Elég arra gondolnunk, hogy egy negatív életszemléletű, aggályoskodó szülő minden percben arra gondolhat, hogy ha nem mutat magas mércéjű iránymutatást, akkor a gyermekből „nem lesz semmi”. Azaz a gyermeknek nem lesz jó szakmája, diplomája, megélhetése, és a társadalom majd őt, a szülőt bélyegzi meg azért, mert nem tett meg mindent, hogy megfelelően nevelje és irányítsa a gyermekét.
• Bántalmazás vagy elhanyagolás: Fizikai, vagy szexuális bántalmazás, illetve az érzelmi elhanyagolás is traumatikus hatású lehet, és mély sebeket hagyhat az önértékelésben. Általában nem szoktuk kiemelni az érzelmi elhanyagolást, pedig ez szokott a legszélesebb körben előfordulni. Nyilvánvaló, hogy megfelelő irányítás, támogatás, példamutatás nélkül egy gyermek nem tud jó megküzdési stratégiákat elsajátítani akkor, ha nem foglalkoznak vele, nem érdeklődnek utána és nem segítenek neki akkor, ha akadályokba ütközik.
• Testvérek közötti összehasonlítás: Ha egy gyermeket rendszeresen összehasonlítanak a testvéreivel, esetleg a szomszéd gyermekkel, és kevésbé értékesnek ítélik meg, az csökkentértékűségi érzést eredményezhet. Mindenkiben vannak képességek, és nem biztos, hogy csak az az érték, ha valaki jó kognitív képességekkel rendelkezik. Van, akinek a kézügyessége, van, akinek a természete (segítőkész) jó. Azokat az erősségeket kell előtérbe helyezni, melyek a gyermeket. Sok esetben már otthon is bullying tárgyává válik egy olyan kisfiú, aki ügyetlenebb a labdával, vagy agy olyan kislány, aki duci, vagy csendes.

Társadalmi és kulturális hatások

A társadalmi normák és elvárások is jelentősen befolyásolják az önértékelést.

• Szépség- és teljesítményideálok: A média által sugallt, idealizált testkép és a sikeresség eszményképe számos egyénben elégedetlenséget és kisebbrendűségi érzést válthat ki. Fontos megjegyezni, hogy az érintett személynek nem feltétlenül kell objektíve „kevésbé esztétikusnak” lennie ahhoz, hogy önmagát ilyen módon érzékelje. A testképzavarok és az alacsony önértékelés gyakran nem a tényleges fizikai megjelenésből, hanem az észlelt eltérésekből fakadnak. Természetesen nem mindenki rendelkezik a társadalmilag favorizált tulajdonságokkal – például magas, karcsú, atletikus alakkal vagy szimmetrikus arcvonásokkal –, ez azonban nem vonja kétségbe az egyén vonzerejét, vagy esztétikai értékét, amely számos más tényezőből is fakadhat.
• Szociális összehasonlítás: Az összehasonlítás azonban nemcsak a megjelenésre korlátozódik. A szakmai sikerek, társadalmi státusz, anyagi helyzet vagy életmódbeli döntések terén is gyakran kialakul az a meggyőződés, hogy mások többet értek el, vagy boldogabb életet élnek. Ezek az észlelések különösen károsak lehetnek, mivel az egyén gyakran figyelmen kívül hagyja saját körülményeit, erőfeszítéseit és értékeit, miközben irreális mércékkel méri önmagát. Az állandó összehasonlítás érzése továbbá nemcsak az önbizalmat áshatja alá, hanem szorongást, frusztrációt és elégedetlenséget is okozhat, különösen akkor, ha az egyén nem tudja elérni azokat az eszményeket, amelyeket mások mutatnak. Az ilyen mintázatok hosszú távon negatívan befolyásolhatják az érzelmi jólétet és a mentális egészséget. Fontos kiemelni, hogy az önértékelést nem másokhoz viszonyítva kell, hogy meghatározzuk, hanem saját belső értékeink, fejlődésünk és önmagunkkal szembeni reális elvárásaink alapján.
• Diszkrimináció és kirekesztés: Azok, akik etnikai, nemi, szexuális orientáció vagy más különbségek miatt diszkriminációt tapasztalnak, nagyobb valószínűséggel küzdenek önértékelési problémákkal. Gyermekkorban a szülők, tanárok, osztálytársak is sokat javíthatnak ezen a megítélésen, amennyiben a helyes étkezés, sportolás, ápoltság kérdése, illetve a másság helyén való kezelése téma otthon és az iskolában. A gyermeket fel kell készíteni és szembesíteni a hiányosságaival vagy másságával, ugyanakkor kezelési technikát, megküzdési stratégiát is ajánlanunk kell neki, egyébként veszélyeztetett, és felnőtt korára sérülékeny marad.

Felnőttkorra kialakuló negatív belső párbeszéd és gondolkodási minták

Az önmagunkkal folytatott belső párbeszéd erősen befolyásolja az önértékelést.

• Negatív gondolkodási minták: Az önkritikus gondolatok, mint például “nem vagyok elég jó” vagy “soha nem fogok sikeres lenni”, állandóan alááshatják az önértékelést.
• Percepciós torzítások: A csökkentértékűséggel küzdők hajlamosak a negatív eseményeket felnagyítani és a pozitívakat alábecsülni.
• Perfekcionizmus: A tökéletesség iránti vágy és a hibák túlzott hangsúlyozása szintén hozzájárulhat az önértékelési problémákhoz.

Elszenvedett traumák és veszteségek

A traumatikus események és az élet nehézségei szintén alááshatják az önértékelést.

• Párkapcsolati kudarcok: A szakítások vagy a nehézségek a kapcsolatokban gyakran az önértékelés csökkenéséhez vezetnek.
• Munkahelyi vagy tanulmányi sikertelenségek: Az állandó kudarcélmény az illető képességeibe vetett hit megingásához vezethet.
• Egészségügyi problémák: A krónikus betegségek vagy testi fogyatékosságok az önkép és az önértékelés torzulását okozhatják.

Biológiai és genetikai tényezők

Az önértékelési problémák mögött genetikai hajlam és biológiai tényezők is állhatnak.

• Kémiai egyensúlyhiány: A neurotranszmitterek, például a szerotonin vagy a dopamin alacsony szintje összefügghet az alacsony önértékeléssel.
• Örökletes tényezők: Az érzelmi labilitásra vagy a szorongásra való hajlam öröklődhet, amely kihatással lehet az önértékelésre.

A sématerápiás konzultációba azért érdemes belefogni, mert olyan mély, ismétlődő életmintákat képes feltárni és átdolgozni, amelyek hosszú ideje meghatározzák a gondolkodást, az érzelmeket és a kapcsolatokat. A sématerápia nem csak a tüneteket kezeli, hanem a problémák gyökerével dolgozik – azokkal a korai élményekből származó mintázatokkal, amelyek felnőttként újra és újra előbukkannak.

A sématerápia mély, tartós változást hozhat

A sématerápia a „miért” kérdésre fókuszál:

• miért ismétlődnek bizonyos helyzetek?
• miért reagálunk túl erősen vagy túl gyengén?
• miért vonzunk be hasonló típusú kapcsolatokat?

A konzultációk során a séma mögötti érzelmi szükségletek kerülnek középpontba, így a változás nem csak viselkedési szinten történik, hanem valóban mélyről jön.

Segít felismerni a visszatérő, káros mintákat

A módszer rávilágít arra, hogy:

• melyek azok a gyerekkorban kialakult hiedelmek („nem vagyok elég jó”, „nem lehet bízni senkiben”),
• milyen megküzdési módok tartanak bennünket benne rossz helyzetekben (visszahúzódás, túlkompenzálás, megfelelés),
• hogyan aktiválódnak ezek a hétköznapokban.

Biztonságos, támogató kapcsolatban történik

A sématerápiában a terapeuta korrektív érzelmi élményt nyújt. Ez azt jelenti, hogy olyan biztonságos, elfogadó légkört teremt, amelyben az ember megtapasztalhatja azt a törődést és megértést, ami korábban hiányzott. Ez önmagában gyógyító hatású.

Konkrét eszközöket ad a változáshoz

A sématerápia nagyon gyakorlatias. Az üléseken:

• új megküzdési módokat tanulunk,
• megtanuljuk szabályozni az érzelmi reakciókat,
• fejlődik az asszertivitás és a határhúzás,
• kialakul a „jó szülői” belső hang, amely támogatóbbá, együttérzőbbé tesz önmagunkkal

Megszakíthatók a régi körök

Sokan újra és újra ugyanazokat a rossz kapcsolatokat, munkahelyi helyzeteket vagy önszabotáló viselkedést ismétlik.
A sématerápia segít, hogy tudatosan kilépjünk ezekből a körökből, és új, egészségesebb mintákat alakítsunk ki.

A sématerápiás konzultációba azért éri meg belefogni, mert valódi, mélyreható változást kínál. Nem csupán megérteni segít, mi történik bennünk, hanem segít átírni a régi mintákat, és általa olyan új működési módokat alakíthatunk ki, amelyek közelebb visznek egy teljesebb, kiegyensúlyozottabb élethez.